English
Francais

Herczku Ágnes: Bandázom (2014)

rendelés

replica audemars piguet watches
replica audemars piguet millenary

Herczku Ágnes 2011-es Tüzet viszek c. albuma után,  idén novemberben újabb szólólemezzel jelentkezik. Az új lemez megálmodója, zeneszerzője, hangszerelője, producere Nikola Parov, akivel Ági 1999 óta (a Magyar Állami Népi Együttes Naplegenda c. nagyszabású táncestjének színpadraállítása óta) dolgozik. Eddigi közös albumuknak (pl. Volt nékem szeretőm, Megéred még) méltó folytatása a mostani, azzal az új hangszerelési lehetőséggel gazdagítva a korábbiakat, amit négy ifjú népzenész - Hegedűs Máté és Pálházi Bence: hegedű, Fekete Márton: brácsa és Molnár Péter: nagybőgő - tehetsége, tudása és mindenre nyitott gondolkodása inspirált. A régi összeszokott csapat (Nikola Parov, Födő Sándor, H. Á.) mellé egy éve "csapódott" a népzenész banda, így együtt, sok-sok koncerten és élményekkel teli turnékon igazi kis közösség kovácsolódott össze. Nem véletlen, hogy Ági ezt a címet választotta az új albumuknak: Bandázom. A lemez - a már megszokottan - igényes borítóban kerül a polcokra, Bácsi Róbert László színes-hangulatos fotóival és Hannawati Raden finom grafikai munkájával. A lemezt - mint Ági legtöbb szólóalbumát - a Fonó Records adja ki. Magyar népdalfeldolgozások mellett két bolgár és egy erdélyi cigány dal is helyet kapott. A lemez újabb érdekessége, hogy - Bartók kifejezésével élve - népdal-imitációkat is hordoz (pl.: Megfújtak azok a szelek; Ha szívemben szabad lennék), amik népzenei ihletettségű, de Nikola és Ági által szerzett dalok. Az albumon két vendég is "fújja a magáét": Ávéd János szaxofonon, valamint Dresch "Dudás" Mihály a védjegyévé vált fuhun nevű hangszeren. A hol lírai, megindító, hol eszeveszett száguldásba átcsapó zenefolyamot Lackfi János verse így vezeti be a cd-könyvecske elején:

Falu végén kurta kocsma, ott mulat a falu rossza
Vagy inkább a Herczku Ági, a hold fénye rávilági…
Itt a huncut társaság - se nem kicsi se nem tág,
Pont jó nekik a világ,
A zsebükben hegedű, hej de nagyon keserű,
Fülük botja tárogató, a hajukban citeraszó.
Csúzlival a vonós kézben riogatnak kérem szépen,
Bezenélik a világot, ilyet nagyapám se látott…
Falu végén kurjongatva, Ágnes asszony mulat rajta,
A világűr neki hinta, szoknyáján Tejút a minta,
Ihajla-haj!

Net 3/A/c Zsámbék (Pest) Lackfi János, 43 é.

Gyűjtő: 2014 Herczku Ágnes

 

Pár szó a zenéről

Semmi sem inspirál jobban egy zenész-producert mint a kihívás. Az átlag hallgató számára akartuk a népzenéhez való utat lerövidíteni, amikor a hangszerelés könnyedebb és “ismerősebb” módját választottuk. Ragyogó, nyitott fülű és elméjű zenészekkel, akiknek a technikai képességei és lexikális tudása kényelmes teret biztosított ahhoz, hogy zökkenőmentesen, félszavakból értve egymást készüljön el ez az album.

Örökös dilemma, hogy melyik út hatékonyabb a hagyományos zene továbbéltetéséhez: ha kompromisszumok nélkül tanuljuk meg az elérhető hagyományos zenét és úgy is továbbítjuk, vagy a beavatatlanok számára hozzáférhetőbb környezetbe helyezzük és így csepegtetjük és keltjük fel az érdeklődésüket. Mindkét módszer jó, sőt, kijelenthetjük, hogy egyik a másika nélkül nem sokat ér. Bármelyik útra is keveredjünk, tudnunk kell, hogy az elmélyültség és alapos évtizedes tanulmányozás semmiképp sem kerülhető meg. Ha népzenéről van szó, akkor a hitelesség nem csak szakmai, de lelkiismereti kérdés is.

Az elmúlt pár évszázad történelmi eseményeinek okán a Kárpát-medence és a Kelet-európai régió kimeríthetetlen forrásává vált az egymást átfedő, egymásra támaszkodó illetve egymásból fejlődő dallamoknak, amelyek iránt múlhatatlan a kíváncsiság… Zeneileg szándékosan merítettünk nagyobbat, mint a magyar nyelvterület. Tettük ezt azért, hogy rámutassunk: a zene és a művészet szuverén, nem kér engedélyt, hogy átlépje sem a földrajzi sem pedig a politikai határokat. Az úgy van és minden más csak elsuhan mellette.

Nikola Parov

 

  1. Megfújtak azok a szelek 4’24”
  2. De szeretnék 4’00”
  3. Gyimesi karszilamasz 5’17”
  4. Glava li ta 6’32”
  5. Ha szívemben szabad lennék 3’58”
  6. Ha te – másképp 4’23”
  7. A keserves… (Nikoláé) 3’02”
  8. “A Nikoláé” (csárdás és szökős) 3’00”
  9. Keress mást magadnak 5’08”
  10. Kapitan 5’05”
  11. Na chinger tut 2’45”

Összidő: 49’37”

 

A Banda:

Herczku Ági - ének

Hegedűs Máté “Kishega” - hegedű

Pálházi Bence “Pálesz” - hegedű

Fekete Márton “Kispuma” - brácsa, kontra

Molnár Péter “Mojmoj” - bőgő

Födő Sándor “Fodo” - dob, ütősök, tango-harmonika

Nikola Parov - hegedű, bouzouki, kaval, duduk, ének, szájharmonika, kanun

Vendégek:

Dresch “Dudás” Mihály - fuhun (2, 3)

Ávéd János - tenor saxofon (2)

A felvételek és a mastering a Living Room stúdióban készültek 2014 nyarán.

Zenei producer - Nikola Parov

Szerkesztette - Herczku Ági és Nikola Parov

Hangmérnök - Nikola Parov

Angolra fordította - Nikola Parov

Fényképezte – Bácsi Róbert László

A fotók Nagykovácsiban készültek 2014-ben.

Design - Raden Hannawati

Műszaki szerkesztő - Szilasi Marianne

 

<< vissza

Hírek, News
Önéletrajz, Biography
Koncertek, Concerts
Lemezek, Records
Cikkek, Articles
Képek, Pictures
Hírlevél, newsletter
Koncertszervezés